Mi a közös a buddhizmusban és a keresőoptimalizálásban?
Nem igazán mondanám magam vallásos embernek, de ugyanakkor ateista sem vagyok. Valahol azt hiszen a kettő közé tenném magamat. Az iskolában is tanultunk sokféle vallásról de mivel később is érdekelt a téma, ezért több könyvet is elolvastam, például a buddhizmusról. Nagyon érdekes olvasni ezekről a dolgokról, és emellett van jó néhány tanítás, amit érdemes innen-onnan kiemelni és hasznosítani a hétköznapi életben is. A buddhizmus például megtanította, hogy a meditáció használata fontos ahhoz, hogy ne emésszenek el a negatív gondolatok és a stressz. Sajnos a negatív stressz eléggé a mindennapjaim része lett, azonban a meditáció mellett más is segített, hogy ez megszűnjön.
Amikor átvettem a családi vállalkozást, pár napig alig tudtam aludni, annyira stresszeltem miatta. Főleg azért, hogy továbbra is sikeres maradjon. Tudtam, hogy ennek az egyik feltétele a jó marketing, amit eddig a család barátja intézett. Azonban sajnos ő nem tudta ezt tovább vállalni, ezért maga helyett ajánlotta a Keresőben Elsőt. Azt mondta, hogy náluk jobban senki sem ért a keresőoptimalizálás tudományához. Megfogadtam hát a tanácsát, és ellátogattam a Keresőben Első weboldalára, hogy többet megtudjak a munkásságukról.
A honlapjuk nagyon tetszett, mert diszkrét volt és letisztult, nem akart a látogató arcába tolakodni. Külön öröm volt számomra, hogy nem voltak felugró ablakok. Felépítés szempontjából is teljesen logikus és praktikus volt, könnyedén megtalálhatta az ember, amit keresett. Elkezdtem elolvasni a bejegyzéseket is, hogy még teljesebb képet kapjak a Keresőben Elsőről.
A keresőoptimalizálás a kedvenc marketing eszközöm
A Keresőben Első minden tevékenységének jutott egy aloldal a “bemutatkozáshoz”. Ezt roppant szimpatikusnak találtam, mert nem nagyon szeretem, hogyha minden egy oldalra van ömlesztve. Elsőre a “keresőoptimalizálás” menüpont ragadta meg a tekintetemet, így azzal kezdtem az olvasást. Nagyon érdekesnek találtam a keresőoptimalizálás bemutatását, sok mindent megtudtam róla. Többek között például azt is, hogy ahhoz, hogy jól működjön a folyamat szükség van konkurenciaelemzésre, kulcsszó kutatásra, minőségi tartalomgyártásra és keresőbarát domain megalkotására.
Mindezek a feltételek szépen elmagyarázva és megfogalmazva jelentek meg a Keresőben Első weboldalán, így egy laikus számára is érhető képet festettek a folyamatról. És ez csak egy volt a marketing eszközök közül, amit a Keresőben Első használ annak érdekében, hogy böngésző találati listáján az első helyre juttassa az ügyfeleit. És nem is kevés ügyfelet, ugyanis több referencia is megjelent az oldalon, ahol kifejtették, hogy mennyire elégedettek a Keresőben Első munkájával.
Nem kellett tovább győzködni, mire a végére értem a weboldal átnézésének, már biztosra tudtam, hogy igénybe fogom venni a Keresőben Első szolgáltatásait. Meg is néztem, hogy milyen lépéseket kell megtennem.
Végre lazíthatok, mert a Keresőben Első segít
Először is ki kellett töltenem az weboldalon található űrlapot. Némi idő elteltével beszéltem telefonon a Keresőben Első egyik kollégájával. Nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy pontosan mire is számíthatok, mik lesznek a következő lépések. Kért egy rövid bemutatkozást rólam és a cégemről, illetve a céljaimról is kérdezett. Ezután kaptam árajánlatot, és egy szerződés tervezetet, hogy nagyjából hogy is fogják felépíteni a marketing stratégiámat.
Azt is megbeszéltük, hogy egy ez nem egyik pillanatról a másikra fog látható eredményt hozni. Ez egy olyan eljárás, aminek idő kell de amikor eljutunk odáig meg fog térülni a befektetés. Ezenkívül minden hónapban fognak küldeni értesítést, hogy pontosan hogyan haladnak a dolgok, így én is nyomon tudom majd követni.
Az első benyomás alapján nagy reményeket fűzök a Keresőben Elsőhöz. Az már most biztos, hogy amióta megbíztam őket, azóta sokkal nyugodtabban alszom és a negatív stressz is messzire elkerül. Így elmondható, hogy a keresőoptimalizálás és buddhizmus is nyugtatólag hat az emberre.