Furcsa zajokra lettem figyelmes vezetés közben

Nagyon nem szeretem azt a jelenséget, amikor egy vallást, mint például a buddhizmus, csak divatból vesznek fel az emberek, és valójában nem is értik a lényegi mondavalóját az adott vallásnak, csak egyszerűen felveszik, mert most épp azt gondolják, hogy menő kijelenteni azt, hogy ők buddhisták, miközben semmit nem tudnak erről a vallásról, sem az ehhez a valláshoz köthető országok kultúrájáról. Természetesen van olyan is, aki nem divatból veszi fel ezt a vallást, hanem átlátja a lényegét, és a buddhista mentalitás szerint éli az életét.

Bármennyire is igyekszem nyugodt és kiegyensúlyozott lenni, vannak olyan helyzetek, amikor mégis ki tudok akadni. Ilyen volt az a szituáció, amikor furcsa hangok szűrődtek ki az autómból, miközben haladtam vele az autópályán. Egyből elfogott pánik, hogy vajon mi történhetett, így fel is mentem annak az autószerviznek az oldalára, ahova rendszeresen járok, hogy mielőbb időpontot kaphassak tőlük. Tök jó, mert ezt online el lehet intézni, bár lehet, de nem szükséges telefonálni, ráadásul a rendszerben a korábbi időpontok és sok egyéb dolog is könnyedén nyomon követhető.

Ez az autószerviz márkafüggetlen és Budapesten található a XIX. kerületben. Valójában nem azon a környéken élek, ennek ellenére hozzájuk viszem szervizelni az autómat. Ez azért van, mert egyszer véletlenül arra tévedtem, és készséggel segítettek a problémám megoldásában. Ez a hozzáállás nekem nagyon szimpatikus volt, valamint a profizmus is átjött az első munka alkalmával.

A mostani esetnél, amikor az időpontra megérkeztem, ahogyan máskor, most sem húzták az időt, hanem azonnal nekiláttak a munkának. Közben elmondták, hogy itt valószínűleg futómű javítás, állítás fog történni, így teljes futómű átvizsgálásra került sor.

A futómű javítás, állítás nem tartott olyan sok ideig, így hamar visszakaptam az autómat. Ráadásul szerencsére nem volt olyan nagy probléma, így végül abban maradtunk, hogy a hibás alkatrészt javítják, és az került vissza az autóba. Azonban elmondták azt, hogy ha ennél nagyobb probléma lett volna, akkor az alkatrész cseréjével kellett volna foglalkozniuk. Mindig mindenről tájékoztatnak, ezt is nagyon szeretem ebben a szervizben, így megint okosabb lettem. Most azt tudtam meg tőlük, hogy a futóműnél található alkatrészek, páros alkatrészek, és ezeket párban szokták cserélni, ugyanis hogyha az egyik oldal tönkremegy, akkor a másik oldal túl lehet terhelve, így nem érdemes csak az egyiket cserélni, az a legbiztonságosabb, ha mindig párban cserélik, ezért ők nem is szokták csak az egyiket cserélni. Ár-érték arányban mindig nagyon jól jövök ki, amikor náluk járok, ez is egy plusz pont nekik. A futómű javítás, állítás, árak fent vannak a weboldalukon egy minden részletet tartalmazó táblázatban, ezt a fajta részletességet és precizitást az árajánlat és a munka során is mindig tapasztalatom.