Fogfájás állt a megvilágosodás útjába

Egy idő után az ember elkezdi keresni az élete értelmét. Van, akinél ez már huszonéves korában előjön. Mások csak életük delén teszik fel a nagy kérdést: miért élek? Én az arany középútnál jártam, mikor a mindennapi taposómalomban megfogalmazódott bennem, hogy vajon mire vagyok hivatott? Élni, dolgozni, enni, tanulni, gyereket nevelni, évente egyszer nyaralni menni? Hogy ennyi lenne az élet? Nem voltam biztos benne. Hisz bennem annyi sok kérdés kavargott egyszerre. De fogalmam sem volt, hogy hol találok rájuk választ. Egyszer hallgattam egy előadást, ami arról szólt, hogy az emberek azt fogalmazzák meg, hogy ők mit akarnak az élettől. És csak sokkal később merül fel bennük, hogy az élet vajon mit akarhat tőlük. A nagy keresgélésben, hogy vajon mit is akarhat tőlem az élet, végül, egy véletlen folytán rátaláltam a buddhizmusra.

Nagyon tetszett a buddhizmusban, hogy nem valamiféle külső dolgot, vagy dolgokat tesz felelőssé az ember szenvedéséért. Hanem azt javasolja, hogy mindent önmagunkban nézzünk meg. Hogy a szenvedést azt magunknak okozzuk, mert mohók, tudatlanok, agresszívek vagyunk. És ha magunknak okozzuk, akkor meg is tudjuk szüntetni. Így boldogabbak lehetünk. Együttérzés, önzetlenség, segítségnyújtás. Ezek az alapelvek különösen megtetszettek.

Aztán, mikor már éreztem, hogy a buddhizmus választ adhat a kérdéseimre és segít békében, szeretetben élni, elkezdtem meditálni, hogy elérjem a belső békét. A nagy lecsendesedést azonban megzavarta valamit: egy éles fájdalom, ami a fogamba nyilallt.

Már csak ez hiányzott! Miért mindig velem történik ez? Mi lesz, ha ki kell húzni a fogamat? Nem akarom, hogy ezt tegyék! Jöttek sorban a kérdések, de ezeket inkább a régi énem tette fel, aki még olykor-olykor átvette az irányítást. De figyelmeztettem magam, hogy most már más elvek szerint élek. Így elsőként próbáltam megnyugodni. Lecsendesedni, megkérdezni magamtól, hogy vajon ez most miért történik. Mi lehet az oka, az okozata, ez valami karmikus dolog lenne? Persze a lüktető, nyilalló, egyre erősebb fájdalomban ezek a kérdések már elhalványultak.

Így elkezdtem keresni a megoldást, ami nyilván az volt, hogy menjek el egy fogorvoshoz. A fogorvosokkal általában eléggé bizalmatlan vagyok. De ez a bizalmatlanság hamar szertefoszlott, mikor ellátogattam a fogorvosbudapest.info rendelőjébe. Nyugodt, meghitt légkör fogadott, ráadásul én választhattam ki, hogy melyik orvos foglalkozzon velem.

Nagyon kedvelem a magánrendelőket, hisz ilyen helyeken tényleg úgy érzem, hogy én vagyok a középpontban. És eleve, ha az ember egészségről van szó, akkor mindig fél egy picit. Hisz mégiscsak beteg, vagy valami nem működik rendesen. Mint ahogy nálam is előjött ez a fogfájás-probléma.

gyokerkezeles

Picit izgatottan ültem be a fogorvosi székbe, megpróbáltam elterelni a figyelmemet a fájdalomról, ami azóta is ott lüktetett. Így a lámpákat, eszközöket néztem, a rendelőben terjengő finom, tiszta illatot szaglásztam, és ahogy tanultam, próbáltam magam lecsendesíteni. Hisz ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám. A vizsgálatok szinte percek alatt lezajlottak és megszületett a megoldás: a gyökérkezelés. Nagy kő esett le a szívemről, hisz bár nem sokat tudtam erről az eljárásról, annyit mégis, hogy megmarad a fogam. Hurra, gyokerkezeles – írtam is rögtön egy üzenetet a barátnőmnek, aki már nagyon aggódott értem.

Másnapra kaptam időpontot. Addig volt időm utánanézni, hogy mit is jelent ez az eljárás. A keresőbe be is írtam, hogy gyokerkezeles. Aztán elkezdtem olvasgatni, hogy pontosan tudjam, hogy mi vár rám, hogy mi is ez az egész, ami történni fog velem. Annyira elterelte a figyelmemet a kutakodás, hogy szinte már alig éreztem a fájdalmat, amitől persze megnyugodtam. Gyokerkezeles – írtam tehát a keresőbe, aztán pedig csak olvastam és olvastam.

Arról, hogy a fog rétegekből áll, és a zománcon kívül még ott a dentin meg a pulpa. És hogy a legbelső réteget idegek és erek hálózzák be, és persze hogy itt szokott kialakulni a fájdalom meg a gyulladás. Ami iszonyatosan fájdalmas tud lenni, de hát ezt nem is kellett olvasnom, éreztem már magamon. Ez lehet szuvasodástól vagy fogágybetegségről is, szóval sok minden miatt, de a lényeg, hogy ha már begyulladt és fáj, akkor kezdeni kell vele valamit. Itt jön képbe a gyökérkezelés. Ami elsőre valóban rémisztőnek hangzik, de nem annyira, mint a foghúzás.

Ahogy olvastam, az első lépés az, hogy kitisztítják az érintett területet, majd a gyökéri és koronás részekből eltávolítják az elhalt vagy gyulladt szöveteket. Mindezt próbálják úgy csinálni, hogy azért ne legyen nagyon fájdalmas. És erre is vannak különböző megoldást, átmeneti gyógyszerek, és kezelések, szóval hogy ez az egész meddig tart, azt sok minden befolyásolja. Mint ahogy azt is, hogy hogyan végzik magát a gyökérkezelést. Például manuálisan, kézzel vagy géppel, egy erre a célra kifejlesztett elektromos kis eszközzel. A legtöbben a kettőt együtt használják. A folyamat vége pedig maga a gyökértömés, szerettem volna már itt járni.

Kicsit kevesebb fájdalomérzettel és több magabiztossággal kezdtem meg a gyökérkezelést. Ami voltaképp nem is fájt, inkább csak furcsa érzés volt az egész. De az, hogy profi kezekben, jó helyen voltam, elfeledtette velem a fájdalmat. Azt is olvastam, hogy a fogorvosok nem igazán szeretik a gyökérkezelést, mert lassú és pepecselős munka. Így tényleg hálás voltam a doktornőnek, hogy ezt a megoldást javasolta. Hisz bár nem ez a leggyorsabb, de mégiscsak úgy ítélte meg, hogy ez a legjobb megoldás, és ebben maximálisan egyetértettünk. Hisz a fogainkra nagyon kell vigyázni, ha pedig probléma adódik velük, akkor a lehető legoptimálisabb megoldást kell megkeresni, ami az én esetemben a gyökérkezelés volt.

A legjobb az egészben pedig, hogy megmenekült a fogam, megmaradt és hála a Fogorvos Budapest csapatának. Persze tudom, hogy ez már egy elhalt fog, de mégiscsak az enyém. És biztos, hogy nem fog fájni, ami azért nem egy utolsó szempont. Ami teendőm van, hogy évente elmegyek röntgenre, hogy megnézzék, minden rendben van-e. Ez pedig tényleg már csak semmiség. A rendelőben azt mondták, hogy lehet, hogy ha majd kiszárad, elszíneződik, elgyengül, akkor érdemes lehet rá egy koronát csináltatni. De az még akkor és mindig az én fogam lesz, csak egy kis erősítéssel. De ezen még ráérünk gondolkodni, a legfontosabb, hogy van egy fogam, ami már nem fáj.

Így elhárultak az akadályok, újra nekivághattam a meditálásnak, amiről most már tényleg nem vonta el semmilyen fájdalom a figyelmemet. A meditálás pedig nem más, mint ott lenni, ahol vagyunk, már ha ennyire le akarnám egyszerűsíteni. Persze mindezt erőfeszítés nélkül érdemes megtenni. A sikeres fogászati kezelés után persze mindez már nekem is sokkal, de sokkal könnyebben ment.