Kreatív erők kibontakozása a nyomtatópatronon keresztül

Sokszor megesik az emberekkel, hogy élik a mindennapokat, belekerülnek egy mókuskerékbe és abból csak nagy nehézségek árán, vagy a legrosszabb, sehogy sem tudnak kikeveredni. Van olyan ember, aki rá sem eszmél, hogy unalmas, monoton, stresszes az élete, csak megy előre és hajtja magát, aztán ennek a vége minden esetben valamilyen szomorú, tragikus esemény. Az ember legnagyobb tragédiája a közönyösség. Vannak azok a szerencsés egyedek, akik idejében felismerik a bajt, és megpróbálnak változtatni életstílusukon, életük minőségén, extrém esetben teljesen megváltoztatják személyiségüket.

Ez az eset történt meg kedves barátnőmmel, aki a felé támasztott elvárásoknak megfelelően élte az életét, nagyon szeretett rajzolni gyerekként, egészen tehetségesnek tartották, szülei mégis gazdasági pályára küldték. Egyetemre ment, tanult, közben kapcsolatokat épített, fiúzott, bulizott, a kreatív énjére nem jutott ideje, később elkezdett dolgozni, szülői és banki segítséggel lakást vett és személyisége, az az izzás, ami eddig pislákolt benne, kezdett elhalványulni. Valamiért minden szétesett körülötte, a kapcsolatai tönkrementek, az álmai egyre messzebbinek tűntek, a munka és a pénz okozta háló egyre szorosabban tekeredett köré, végül azt kezdte érezni, hogy az elvárások és a pénz okozta nyomás megfojtva őt.

Nevezhetném őt annak a szerencsés egyénnek, aki jókor volt jó helyen, egy fitnessz stúdióban találkozott a jóga oktatóval, aki látván a lány gondterhelt arcát, meghívta őt egy napüdvözlésre, ami egy fél órás gyakorlat a jógamatracon. Ez a testi tapasztalás olyan nagy hatással volt rá, hogy elkezdett mélyebben utána olvasni, mi is az a mély légzéstechnika, mit jelent igazából a jógázás. Egyre mélyebben ásott, annál jobban kezdte megismerni a buddhizmus alapjait, mely szerint életünk összes szenvedését mi okozzuk saját magunknak, és mi vagyunk azok is, akik ez ellen tudunk tenni.

A belső változás segíthet igazán abban, hogy külső változást is elérjünk, ezért hát a barátnőm mert ellent mondani eddigi életével, és elkezdett olyan dolgokkal foglalkozni, mely igazán érdekli őt: a műveszetekkel. Buddhista szimbólumokat, képeket, ábrázolásokat festett és olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy követői kérték, hagy vehessék meg képeit. Kézzel készítve nagyon sok időbe tellet volna a keresletet kielégíteni, így indított egy vállalkozást, melyben ő nyomtatja ki saját képeit és adja el őket. Ahhoz, hogy megfelelő minőségben készüljenek el ezek a képek és poszterek, kitűnő minőségű nyomtatóra és nyomtatópatronra volt szüksége, előző munkahelyéről volt ismerettsége a HP-nál, akik szívesen támogatták a munkáját, így a HP tintapatron mellett döntött. Fotópapírra dolgozva az igazi tintával való nyomtatás különösen élethű színélményt nyújt, a kreatív vállalkozás pedig úgy tűnt, hogy felfutóban van. Egyre több ideje lett a rajzolásra, ezt a munkát pedig modern eszközökkel tudta folytatni, digitális rajzpaddal, nagy teljesítményű HP nyomtatóval, mely akár egészen nagy méretben is képes volt a mesterművel nyomtatására.

A buddhista ábrázolás igencsak gazdag színvilágú, így minden tónusnak jelentősége van, meditatív állapotot tud előidézni. Sokszor a templomok falait is kortárs képzőművészek alkotásaival borítják, emellett a vallás népszerűsítésére különböző fesztiválokon is megjelennek a buddhisták, így barátnőm nagyobb megrendeléseket is kapott képeire, sok posztert kellett előállítania. HP tintapatron és fotópapír megrendelései az egekbe szöktek, mivel a vállalkozás beindítását követő fél évben el kellett látnia 4 fesztivált és 15 templomot a posztereivel.

Csodálatos átalakuláson ment át ez a lány, aki felismerte az élete kiszolgáltatottságát, melyet ő idézett elő saját magának, amikor mások akaratának behódolt. A mókuskerékből kilépve egy színes, új világba lépett át, ahol az okoseszközök és a tintapatron segítségével másoknak is hatalmas élményt tudott nyújtani. Saját vállalkozása azóta is sikeresen működik, járt már Indiában, Tibetben, képeivel megörvendezteti hittársait és eközben sikeres üzletasszonnyá is vált, a HP tintapatronjainak segítségével felszabadította saját magát és kreatív énje kiszakította abból a múltbéli állapotból, ahol sikertelennek, szerencsétlennek érezte magát. És ehhez csak egy jógaóra kellett a közeli fitnessz teremben.