Csontritkulás és távoli kirándulás is témánk volt a héten

Eszter barátnőm nemrég ért haza egy távol-keleti kirándulásról, aminek során érintette a buddhizmus kialakulásának legfőbb állomásait, és, mint érdeklődő és informálódni vágyó turista járta végig ezeket a helyszíneket. Szerencsére rengeteg képet készített, amiről aztán órákon át tudtunk csacsogni. Engem mindig érdekelt a buddhizmus, de nem abban a formában, hogy most én utána olvassak, hanem inkább ténylegesen a helyszínen megnézni, “megszagolni”, hogy mi az pontosan. Ez még talán egy kicsit várat magára részemről, de ami késik, nem múlik. Most viszont nem csak ez a szuper kirándulás volt a téma, hanem ennél egy fokkal kevésbé vidám dolog is: a csontritkulás.

Bizony, mert nem csak a vidámság jön csőstül, de a nehezebb napok sem hagynak magunkra. Eszternél csontritkulást állapítottak meg. Még nem olyan vészes a helyzet, de foglalkozni kell vele. Erre a célra pedig azt ajánlották, hogy a Prevenció Patika oldaláról érdemes olyan készítményeket rendelni, amik segítenek a csontok megerősítésében és próbálják visszaállítani azok eredeti szerkezetét. Ez nem lehetetlen dolog, de azért van vele munka bőven, hiszen a csontritkulás már egy olyan fázis, ami már nem az igazi állapotában találja ezeket a részeket a szervezetben.

A megoldás azonban tényleg karnyújtásnyira van, már amennyit még az ember maga megtehet az ügyben. A prevenciopatika.hu oldalon olyan készítményeket lehet találni, amik kivétel nélkül garantáltan hatásosak és tudnak segíteni abban a betegnek, hogy a csontokat képző fontos anyagokat pótolják a szervezetben. Erre számos megoldás létezik, már ami a konkrét termékeket illeti. Mindenki ki tudja próbálni a számára szimpatikus csomagolású, összetételű és árfekvésű termékeket.

Vannak a kimondottan kalciumot tartalmazó termékek. Ezt ugye nem kell elmagyarázni miért, hiszen már gyerekként is azt hallgathatjuk, hogy a gabonapehelyben benne van minden, ami a csontok egészségének kell. Na, hát ezeket a termékeket remekül kiegészítik azok a természetes szerek, amik még különböző algák és tengeri növények ásványi kivonatait tartalmazzák. A Prevenció Patika kínálatában csak olyan termék van, amiben megbízható anyag találhatók, amelyek kivétel nélkül segíteni tudnak a csontok normál felépítésének megtartásában, vagy visszanyerésében.

Bár arról pontos információm nincs, hogy a csontritkulás pontosan mennyire visszafordítható folyamat, de azt gondolom, hogyha valaki igazán odafigyel magára és megtesz mindent, amit az orvosok tanácsolnak neki az ügy kapcsán, akkor jó esélyekkel lehet elindulni a gyógyulás rögös útján. Az pedig, hogy kinek milyen anyagi lehetőségei vannak ne szabjon határt a válogatásnak – szinte minden termék kedvező áron érhető el, hogy akinek valóban erre van szüksége, az gond nélkül hozzájuthasson.