Buddhizmus, gyereknevelés és egy kis online vásárlás

A buddhizmus szerint a nevelésnél nem csupán a jelen tudásának az átadása a cél, hanem a gyereknek azon képességnek a fejlesztése, hogy nyitott legyen az önmagára látásra, a tudat kutatására. Nagyon fontosnak tartjuk önmaguk saját alakítását, a saját élet értelmének elképzelését, és hogy a kutatásban végül a célt is elérjük. Tehát röviden összegezve arra készítjük fel a gyerekeket, hogy akarják és képesek legyenek az új ismeretek megszerzésére, elsajátítására, és teljesen új problémák megoldására, még akkor is, ha azokkal mi szülők, illetve ők sem találkoztak korábban.

A gyereknevelés mellett fontos téma szerint a baba- és gyermek termékek kiválasztása is. Ehhez én a családommal egy online bababoltot használok, ahol hatalmas kínálat közül lehet választani baba és gyermek termékeket, ráadásul mindezt kedvező áron lehet elérni. Ide kattintva te is megnézheted ennek az online bababolt áruháznak a kínálatát.

Nálunk van egy pár hónapos baba és egy három éves kisfiú is. Ebben a bababoltban az a nagyon szuper, hogy mindkettőjüknek meg tudjuk vásárolni a szükséges termékeket, akár gyermek testápolóról van szó, etetéssel kapcsolatos eszközökről, ruháról, vagy akár még kisebb felületi sérülések kezeléséről is. A termék kínálat igen széles, hiszen található termék a fürdetéshez szükséges samponoktól, tusfürdőktől, habfürdőktől, törölközőktől kezdve a popsikrémekig, wx papírig, törlőkendőig, pelenkáig minden megtalálható.

Olyan szuper márkák termékei közül lehet választani, mint a Caola, a Dove baby, a Johnson’s, Neogramnormon, Nivea, de még ezeken kívül is nagyon sok más márka megtalálható a fától kezdve a Gabin át a Disney-ig. A weboldalon vannak kimondottan kisfiús, valamint kislányos termékek is, de teljesen uniszex termékek közül is lehet választani. Nálunk nagy sikert aratnak az olyan tusfürdők, amik valamilyen mesefigurához köthetők, vagy egyszerűen csak valamilyen kedves karakter található rajta, így nagy kedvenc például a cicus gyermek tusfürdő és sampon, a verdák gyermek tusfürdő és sampon, a mini gyermek tusfürdő és sampon, de természetesen a mancs őrjáratról sem szabad megfeledkezni, ebből is kapható olyan termék, ami sampon és tusfürdő egyben.

Az egyes karakterekkel kapcsolatban különböző termékeket is ki lehet listázni, mindig megkönnyíti számomra a keresést az oldal jobb felső sarkában található kereső mező, ahová bármilyen kifejezést beírva listázhatom azokat a termékeket, amikben megtalálható az az adott szó. Például nálunk mindig nagy sikere van a verdás termékeknek. Így sűrűn rákeresek a verdák szóra, hogy lássam, milyen új termékek érhetők el. Most megint kikerestem, hogy verdák témában milyen termékek közül lehet választani. Az első, amit találtam a törölközők, ebből is van több fajta, kapható zöld és kék színű is, de lehet kapni harisnyát is, ami szintén több színben is kapható, például kékben és szürkében, valamint bodykat is lehet kapni verdás mintával. Ezek a bodyk is több méretben érhetők el, így akár kisebb, akár kicsit már nagyobbacska gyerekről van szó, meg lehet találni a neki való verdák mintájú bodyt és ráadásul nagyon-nagyon kedvező áron lehet hozzájutni, hiszen kevesebb, mint 1400 forintba kerül egy darab hosszú ujjas fiú body. Ezen kívül pedig tusfürdő és sampon is kapható verdák témában. Barátnőméknél Frozen szokott nagy sikert aratni. Rákeresve most gyermek tusfürdő és sampont találtam jégvarázs témában, továbbá egy három az egyben fürdetőt, valamint egy törölközőt is.

Ami számomra nagyon nagy segítséget jelentett, azok a próbacsomagok, amiknek köszönhetően ki tudtam próbálni különböző pelenkákat és törlőkendőket. Ha esetleg már kicsit nagyobb gyereketek van, akkor is lehet próbacsomagot vásárolni, mert egészen a két kilogrammosoknak való újszülött pelenkától a 20-30 kilós gyerekeknek való pelenkákig találhatók ilyen próbacsomagok.

Amit még nagyon fontosnak tartok megemlíteni, hogy nem csak a bababolt téma miatt érdemes ezen a felületen elmerülni, ugyanis kaphatók itt háztartási, valamint vegyi áruk is, ami azt jelenti, hogy egy vásárlással nem csak a gyerekeknek lehet megvásárolni a szükséges termékeket, hanem akár mosószereket, textilöblítőket, egyéb tisztítószereket is meg lehet itt vásárolni. Természetesen vannak kimondottan babák ruháihoz való mosószerek is, de egyéb háztartási cikkeket is meg lehet itt találni. A vegyi árukon kívül papíráru is található, de ha éppen gyertyára vagy mécsesre van szükségünk, azt is meg lehet itt vásárolni, valamint női és férfi kozmetikumok, női és férfi borotvák, szappanok, kézmosók közül is lehet választani, illetve felnőtt egészségügyi termékeket is forgalmaznak. Ezen kívül, ami még jól jöhet, az a szúnyog és kártevő riasztással kapcsolatos termékek, aminek a használatát a gyerekek is meghálálják. De nem tagadhatjuk azt sem, hogy nekünk felnőtteknek is nagyon jó, hogyha nincs a lakásban se légy, se szúnyog, se egyéb kártevő.

Amit még kifejezetten ajánlok, az a kész csomagok menüpont, ahol a korábban említett pelenka és törlőkendő csomagajánlatokon túl lehet kapni férfi kozmetikai csomagot, modern vagy hagyományos férfi borotválkozó csomagot, és persze női kozmetikai csomagot is lehet kapni. Az ilyen kozmetikai csomagokban található törlőkendő, szappan, golyós dezodor, fogkefe, spray, körömlakklemosó is, aminél nagy pozitívum, hogy acetonmentes, tusfürdő, különféle arctisztítók, testápolók, hajápoló szérum is, valamint szájvíz, illetve papír zsebkendő, de még intim mosakodó is van a csomagban, illetve testápoló krémek, eldobható borotvák, balzsam és sampon is, és általában minden csomaghoz tartozik valamilyen ajándék is. Maga a csomag nagyon kedvezményes áron van, és ami lényeges lehet még, hogy a termékek egyébként mind márkásak, tehát olyanokról van szó, amiket már nagyon jól ismerhettek ti is, mint a Nivea, Signal, Fa, Dove stb. ismert márka.

A kozmetikai csomagokon kívül pedig még egy tisztítószercsomag is található, amiben szintén van ajándék is. Ebben az esetben egészségügyi betétet adnak ajándékba. De biztos kíváncsiak vagytok arra, hogy egy ilyen tisztítószercsomag mit tartalmazhat, és hogy mennyibe kerülhet. Először az árral kezdem, nagyon meg fogtok lepődni, nincs 12 ezer forint a tisztítószer csomagnak. Ebben a mindenes csomagban rengeteg termék megtalálható, úgy mint általános tisztítószer, füstölő, felmosófej, mosogatószivacs, szivacsos kendő, ezek a takarításhoz szükséges eszközök egyébként a Bonus márkától vannak. Van még benne folyékony súroló is, fürdőszobai tisztító spray, ablaktisztító, ezek Cif és Clin márkájúak, valamint Perlux. Még Cocolino öblítő is van benne, valamint Domestos tisztítószer, kézkrém, alufólia, friss pakk, sütőpapír, továbbá egy tíz tekercses, három rétegű WC-papír is van benne. Egy tekercsen 120 lap található. Színfogó kendőt is adnak, ami 48 darabos. A csomagban van még mosógél is, valamint a bútorokról sem feledkeznek meg, így bútorápoló spray-t is tettek ebbe a csomagba. Ezen kívül a csomag tartalmaz még egy Pur mosogatószert, illetve a Sindy márkától van benne papír kéztörlő, ami két tekercses és két rétegű, illetve papír zsebkendő is ugyanettől a márkától. Ez egy 100 darabos kiszerelés és háromrétegű zsebkendőkről van szó, illetve 60 literes szemeteszsák is van benne valamint folteltávolító és légfrissítő is. Ez hihetetlen mennyiségű termék, nagyon kedvező áron. A csomag tartalmat időként biztos, hogy változik, de biztos, hogy hasonlóan szuper márkák termékei szoktak bekerülni egy ilyen csomagba.

Mindenkinek ajánlott egy ilyen teljes értékű csomag megvásárlásra, nagyon jó akkor, hogyha valaki most költözik egy új lakásba, és még nincs semmilyen tisztítószer a háztartásába. Ilyenkor általában nem is tudják az emberek, hogy mire lesz szükség, így érdemes egy ilyen csomagot megszerezni. De alapvetően akárkinek jó lehet, hiszen olyan termékekről van szó, amit akár nap mint nap használhatunk, így bármikor elfogyhatnak, és bármikor jól jöhet belőle egy újabb doboz vagy flakon.

A vásárlásokkal pontokat lehet gyűjteni, amit egy újabb vásárlás során le lehet vásárolni. Ezt részletesen leírják az oldalon.

A babáknak és gyermekeknek való termékeket ide kattintva nézhetik meg, de ahogy fentebb írtam, érdemes a teljes webáruházat átböngészni a többi termék miatt.