A több mint ezer éves thai masszázs

A thai masszázs eredete a buddhizmus eredetéhez vezethető vissza. Egyes thaiföldi templomokban továbbra is meg lehet találni a kettős szerepet, ami alatt azt értem, hogy a templom masszázs szalonként is funkcionál.

A buddhizmus elterjedésével a thai masszázs gyógyító hatása is egyre inkább elterjedt, viszont nem csak az egész tesztet átmozgató, tradicionális thai masszázsra lehet szükségünk, amire szintén van gyógyító hatással bíró megoldás.

Már nagyon sok szalonban lehet választani olyan masszázsokat, amik kimondottan egy konkrét testrészre fókuszálnak. Erre a karmathaimasszazs.hu/talpmasszazs oldalon is lehetőség van.

Az egyik leggyakoribb masszázstípus, amit az emberek igénybe szoktak venni, az a talpmasszázs, ami talán nem is meglepő, hiszen a mozgalmas napok végére az egész napos cipő viselés után nagyon jól tud esni a talpunk átmozgatása egy szakértő kéz által.

Én már többször voltam talpmasszázson, mindig a karma thai masszázs szalonba foglalok időpontot.

Nekem ez az a szalon, ami bevált. Egyrészt azért, mert magának a szalonnak a megjelenése is igényes, mindig rendben van tartva, tiszta, friss illatok árasztják el az egész helyiséget. Másrészt pedig a hölgyek mindig mosolyogva és kedvesen fogadnak. Arról nem beszélve, hogy a masszázs végére mindig feltöltődve jövök ki.

Eleinte a hosszú fárasztó napok után a cipőmet lerúgva csak magam mozgattam át otthon a lábamat bokakörzéssel. Ekkor is mindig éreztem, hogy ez valamennyit segít a lábamon, de egy idő után beláttam azt, hogy ennél többre van szükség. Ekkor próbáltam ki a specifikus talpmasszázst, amihez időpontot a karmathaimasszazs.hu/talpmasszazs oldalon foglaltam.

Az online időpont foglalásnak nagy előnye, hogy bármikor, akár az éjszaka folyamán is tudtam mindig időpontot foglalni. Az oldalon pedig látni, hogy pontosan mikor van szabadidőpont, így mindig percre pontosan ki tudom választani azt az időpontot, ami nekem is megoldható.

Az árak nagyon kedvezőek, hiszen már 5 ezer forint alatt is lehet masszázst foglalni, de hogyha egy hosszabb időtartamú masszázsra van szükségünk, akkor sem kell több tízezret fizetni, hiszen tízezer forint körül már egy 90 perces talpmasszázst is lehet igénybe venni. Ráadásul most épp egy 20%-os kedvezmény van az oldalukon, aminek köszönhetően még 9 ezer forintba sem kerül egy 90 perces masszázs.

A talp nálam mindig is egy elég intim testrésznek számít. Nem szerettem, hogyha valaki hozzányúl, így először fenntartásokkal mentem el a masszázsra, aggódtam azon, hogy milyen lesz, de végül kiderült, hogy igazán jól döntöttem, hiszen gyengéden átmozgatták az egész lábamat, és a végére teljesen megszabadultam a görcsöktől, amiket a lábamban éreztem.

Ez a masszázs nem csak arról szólt, hogy végül jól érezzem magamat, hanem érezhetően gyógyító hatással volt a lábamra.

Ezután megfogadtam, hogy rendszeresen el fogok járni talpmasszázsra, hiszen a jövés-menés annyira megterheli a lábat, hogy azt otthon én saját magamnak nem tudom megfelelően kimasszírozni.

Már az oldalon is olvastam arról, hogy a közérzetünkön is javíthat egy jó masszázs, amit először el sem tudtam képzelni, de már az első alkalom után kiderült, hogy ez valóban így van.

A rendszeres masszázs pedig hosszú távon képes arra, hogy a közérzetünkön ténylegesen hosszútávon is javítson. Nagyon sokat segített abban, hogy helyreálljon a vérkeringésem és a masszázsok beidőzítése óta úgy érzem, hogy a szervezetem védekező képessége is javult, hiszen már sokkal jobban érzem magam.

Azt már az oldalon is kiemelik, hogy itt nem orvosi reflexológiáról van szó, hanem ez egy olyan masszázs módszer, ami a természetgyógyászatnak az egyik ágazata. Így a gyógyulási folyamat az valamivel lassabb, így viszont teljesebb és tartósabb gyógyulásra lehet számítani.

A 60 perces talpmasszázsnál pedig nem csak a talp masszázsa történik meg, hanem 10 percben a fej, nyak és a váll területeit is átmozgatják.

Mióta rendszeresen járok masszázsra, sokkal jobbakat alszok, és valahogy az egész napomat sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem, mint korábban. Ehhez tényleg arra volt szükség, hogy a legjobb budapesti masszőrökhöz jussak el, amit meg is találtam a karma thai masszázs szalonjaiban.

Amikor a talpmasszázs helyett egy tradicionális thai masszázsra van szükségem, akkor is őket szoktam választani. Ahogyan a lábamat, úgy az egész testemet fantasztikusan át tudják dolgozni. Minden alkalommal vidáman fogadnak, a masszázs végén pedig meg szoktak kínálni egy meleg gyógyteával. Ezt nevezem én teljes körű kiszolgálásnak egy masszázs szalonban.