Az őrült hétköznapokban is meg kell tartani a nyugalmat

Veletek is volt már olyan, hogy egyszerűen minden egyszerre jött össze? A velem is pont ez volt a múltkor, de szerencsére a buddhizmusból vett meditációs és önnyugtató módszereimmel mindig kordában tudom tartani az indulataim.

Mert hogy egy hete dugulás történt a fürdőszobában és ezért sürgősen kellett egy szerelő. Be is írtam a keresőbe, hogy vízszerelő sos, mire a net a vizszereles.net oldalára irányított. Szép kis oldaluk van, minden átlátható rajta, vannak külön kategóriák, amelyek jelzik, mikkel keresheted meg őket.

Köztük a duguláselhárítás is szerepel, amit látva felcsillant a szemem. Mivel agglomerációban lakom, ezért mindig tartok tőle, hogy kiszállnak-e hozzánk is a szerelők, de szerencsére a vizszereles.net szakemberei Pest megyén belül szinte bárhova kijönnek, így Üllőre is. És hogy honnan tudom ezt? Hát ezek mind le vannak írva a honlapon, vagyis fel vannak sorolva a települések, ahová kimennek probléma esetén.

Ezen kívül van egy űrlap is, amit az adataiddal kitöltve visszahívást tudsz kérni. Viszont nekem egy dolog kellett most: vízszerelő sos. Felhívtam hát a honlapon található telefonszámot, amit mivel nem vettek fel, megpróbáltam a másik megadott számot, amelyen már sikerrel jártam.

Azt mondták, hogy megpróbálnak két órán belül kijönni, és bizony ott is voltak, percre pontosan két óra múlva. A várakozás közben meggyújtottam pár füstölőt, hogy a felgyülemlő stresszt kicsit enyhítsem. Végül a meditálásnak és persze a vizszsereles.net szakembereinek hála megoldódott a dugulás problémája.

Ha neked is hasonló gondod akad, akkor keress rájuk, vagy ha beírod a böngészőbe, hogy vízszerelő sos, ki is adja őket.